Ablakcsere történetek 1.

Sok ablakcsere lebonyolítását valósítottam meg az elmúlt években. Nyílászáró kereskedelemben eltöltött több, mint egy évtizedem után úgy gondoltam megosztok pár történetet. Teszem ezt azért, mert az ember élete során maximum 2-3 esetben cserél nyílászárókat, ennek folytán nem tesz szert nagy gyakorlatra. Ennek ellenére mégis nagyon fontos, hogy felkészültek legyünk, hiszen az új nyílászáró éveken át lakásunk meghatározó darabja lesz.

Egyik korábbi ügyfelem műemlék jellegű épületben lévő lakását újította fel. Természetesen az ablakcsere is sorra került. Az új nyílászáróknak
-fából kellett készülniük
-fehér színűre kellett festeni
-fa redőnyöket lehetett csak használni
-az ablakok osztásait is meg kellett tartani
hogy az épület összképe a műemlékvédelmi előírásoknak megfeleljen.

Ügyfelem nyílászáró bontása, beépítése helyett az új nyílászárók régi tokba építését választotta. Az utca frontra fehér Primus 68 mm-es fa ablakokat választott.

150x150 ablak, fa ablak, műanyag ablak, fa nyílászáró, műanyag nyílászáró

Sokan gondolják, hogy manapság már nem lehet harmonika ajtót vásárolni, ez tévedés, mert műanyag és fa harmonika ajtókat is gyártanak. Az erkélyajtó négy szárnyas fa harmonika ajtó lett, mivel a régi is ilyen volt. Még arra is kellett ügyelni, hogy a szárnykeret ne legyen 9-10 cm-nél szélesebb.
Miután tokba építettük az új nyílászárókat, a régi fa redőnyöket – mivel hibátlanul működtek – meg lehetett tartani. Csak újra kellett festeni őket, és apróbb javításokat kellett rajtuk elvégezni. A lakás másik fele udvarra nyílik, ezért ide egyszerű fehér műanyag ablakokat kért ügyfelem, zárható kilinccsel és WK2 vasalattal. Az üvegezés kétrétegű, de biztonsági üveg, a nem várt látogatók távoltartására.

Ügyfelem kérése volt, hogy a beltéri ajtók illeszkedjenek a műemlék épület hangulatához, ezért Porta Villadora Retro furnéros beltéri ajtókat választott, retro modulokkal. A szín dór fehér, nem vakító, hanem gyönyörű selymes fényű és színű.

ablakcsere, ajtócsere

Helyhiány miatt az egyik ajtó falban futó toló ajtó lett, de még ezt is le lehetett gyártani egyedi gyártással Villadora Retro ajtólapból. A Porta ajtógyár még a retro modulokat is legyártotta hozzá.

Furnéros ajtó esetében jó, ha a vakolás és festés után nem rögtön kerülnek beszerelésre az ajtók, mert a fa a fal nedvességétől elvetemedhet. Ezért 1-2 hetet még vártunk a beépítéssel.

műanyag ablak, fa ablak árajánlat kérés